Ezerszer hallhattátok a médiában, barátoktól, szakemberektől, hogy sosincs késő elkezdeni. Igen, ezzel én is egyetértek. Ennek ellenére hiszem, hogy elkezdeni viszont csak egyszer kell (minél korábban), nem pedig szezononként. Aki ismer az tudja, hogy az elmúlt néhány évben történtek olyan események magánéleti válságtól kezdve egészségügyi problémákig, amik tökéletes indokok lehettek volna arra, hogyan és miért NEM mozgok vagy eszem úgy, ahogyan kellene.
Én mégsem adtam fel, nem voltam hajlandó lemondani a magammal szembeni igényességről. Mert valljuk be ez erről is szól. Nem esztétikai szempontból, hanem arról, hogy a testem megérdemli ezt a törődést. Hiszem, hogy aki eljut hozzám, az már felismerte, hogy nem megy egyedül, hogy kell egy szakértő, kell egy ember aki segít, támogat. Azt gondolom az elmúlt években sok embert támogattam, volt akit napi szinten, akár az esti üzenetváltásig, hogy mit hogyan egyen, mit ne csináljon. Bevallom rengeteg energiába telt.
Mindaddig szívesen teszem, ameddig értő fülekre találok. A legfontosabb lecke az, hogy ez nem egy szükséges rossz. Ez az út az életmódváltáshoz, hogy ez ne nehézség legyen, hanem életforma. Az edzés ne kötelező legyen, hanem örömforrás. Aki ezeken átmegy az egy ponton túl nem fogja érteni azokat, akik ezt nem így teszik illetve korábbi önmagát… igen ilyen ez. Változunk. Fejlődünk. Ez visz előre. Nőként, Férfiként, Emberként…
Hazudnék ha azt mondanám, hogy az, amivel jelenleg foglalkozom, mindig az életem szerves része volt. Tinédzser koromban ugyan leigazolt kézilabda versenyző voltam, de azt nem mondanám, hogy az én sportom lett volna, nem éreztem azt, hogy kiteljesedek benne. Csináltam, mert annak idején nem volt más lehetőség nagyon, illetve “menő” is volt. Ezzel egy időben édesapám hobbija a kártyázás volt. Ő hobbinak mondta, mi azonban tudtuk, hogy elkapta a játékgépek szenvedélye és a nyereményekből csokival tért haza. Azzal az táblás csokival, ami ilyen apró kockákból áll (még ma is kapható), az epres és a kókuszos volt a mindenem. A csoki evészetem addig fajult, hogy az üres dobozokból piramist építettem és azok díszelegtek a szekrényem tetején. Ezután nem kérdés, hogy már akkor eszméltem fel 17 éves koromra, amikor már tetemes túlsúly volt rajtam. Aztán egy szerencsétlen nyári, balatoni röplabdázás következtében magam alá fordult a lábam, elszakadt a kereszt- és oldalszalagom is. A keresztszalagomat pótolták, oldalszalagom viszont azóta sincsen. Azt hiszem ez itt egy meghatározó pontja volt akkori életemnek. A sűrű gyógytornának és utána Bíró Ica torna kazettájának illetve zöldséges páromnak köszönhetően (aki finomabbnál finomabb salátákkal kedveskedett nekem) elkezdtek lefele szaladni a kilók. Igazán közeli barátom lett a még ma is kapható “sós” keksz, meggyes joghurttal. A rehabilitáció után rákaptam már a komolyabb edzésekre, eljártam a barátnőm edzésére, aki bátorított, hogy vágjak bele az edzősködésbe, mert szerinte nagyon nekem való lenne. Tulajdonképpen igaza is lett, mert nagyon otthonosan éreztem magam a termi világban, egy teljesen más énem mutatkozik meg még a mai napig abban a közegben. A sport suli elvégzése után, az irodai munka mellett (közgazdász vagyok) délután és esténként edzéseket tartottam. Miután nagyon sokan látták az átalakulásomat, hozzám fordultak segítségért, hátha tudok segíteni az áhított alak elérésben. Ezeknek örömmel eleget is tettem, elvégeztem itthon számos táplálkozási tanfolyamot, viszont egy idő után rájöttem, hogy ez kevés. A tanultakat nem tudom úgy alkalmazni, hogy mindenkinek jó legyen, hiába csűrtem-csavartam a dolgokat.
Aztán elérkezett a 2016-os év, nagyon stresszes időszak volt, párkapcsolati válság, új vállalkozás beindítása, endometriózis műtétek illetve a petefészek daganat diagnosztizálása. //Először azt mondanám, hogy elindultam egy lejtőn, aztán elgondolkodom, hogy az lehet inkább az emelkedő alja volt?//
A műtétek után az általam egészségesnek vélt életmódomat folytattam tovább, amint az állapotom engedte. Ahogy korábban is írtam nem voltam hajlandó lemondani a magammal szembeni igényességről. Mert valljuk be ez erről is szól. Nem esztétikai szempontból, hanem arról, hogy a testem megérdemli ezt a törődést. Egy idő után aztán az ember rájön, hogy az egészséges életmód közel sem abból áll, hogy meglegyen a heti x edzés és megfelelően táplálkozzunk. Számos befolyásoló faktor van, amit ha nem iktatunk ki, csak félgőzzel működünk. Idővel ezek a faktorok spirálozódnak és keresem, kutatom a számomra ideálisnak vélt megoldásokat, melyek megtapasztalását igyekszem átadni másoknak is. 2017-ben az amerikai Healthexcel Institut táplálkozás képzését végeztem el, itt kaptam választ arra, hogy a korábban tanultak miért nem alkalmazhatók egységesen minden egyén esetén. Még mindig párhuzamban dolgoztam, napközben logisztika, késő délután és este edzések, közben és este a táplálkozással foglalkoztam illetve fitnesz ruhák gyártását indítottam el saját márkám megteremtésével. Aztán 2019-ben egyik pillanatról a másikra megváltozott ismét az életem. Felmondták az irodai állásomat. Ez pozitív változást hozott az életembe annak ellenére, hogy fél év múlva elkezdődött a pandémia és az edzőtermi tevékenységem hónapokra felfüggesztésre került. Mégis minden energiámat csak és kizárólag a saját vállalkozásom fejlesztésére tudtam fordítani. Emlékszem, hogy 2006-ban a főiskola elvégzése után azt mondtam, hogy itt a vége, biztos nem tanulok többet … most is épp vizsga előtt állok.