Helichrysum Seed to Seal 2022

Helichrysum Seed to Seal 2022

A horvátországi Young Living farmra bárki ellátogathat, aki rendelkezik Young Living vevőkóddal. A magas színvonalú rendezvény bázisa Sibenik volt, az Amadria Park Ivan. Szállást lehetett a hotelben is foglalni a rendezvényre való tekintettel kedvezményes áron, mi azonban egy apartmant béreltünk a közelben. Az utazás egyénileg történt, mi hárman utaztunk egy autóval. A közel 700 km-t odafele 9 óra alatt, visszafele szerencsére 6 és fél óra alatt sikerült megtennünk. A hosszú útért a látvány kárpótolt bennünket.

                                                         

Az érkezést szándékosan egy nappal korábbra terveztem, mivel mindenképpen szerettünk volna ellátogatni a Krka Nemzeti Parkba. A betervezett fél nap elegendő volt, hogy ízelítőt kapjunk, legközelebb azonban egy egész napot szeretnék majd a parkra szánni. Ha megnézitek a fotókat, értitek, hogy miért írom ezt. Nyitásra mentünk, a lozovaci bejárat irányából indultunk. Az autót a bejárat előtt hagytuk, a parkolásért fizetni nem kellett. A belépőjegy 200 kuna/fő volt. A rendelkezésre álló szabadidő éppen elegendő volt arra, hogy a térképen sárgával jelölt utat (Skradinski buk) bejárjuk. Másra sajnos nem. A recepción magyar nyelvű leírást kaptunk. 

                                                            

Skradinski buk

A Krka-folyó leghosszabb és leglátogatottabb vízesése, Horvátország egyik legismertebb természeti értéke. A vízesést mésztufa akadályok, szigetek és tavak alkotják. A Lozovac bejárattól 10 perces gyaloglással érhető el (nem papucsban), a Skradin bejárattól pedig egy 4 km hosszú gyalogúton, mely egyben kerékpárút is. Akik nem szeretnek vagy nem tudnak gyalogolni, azoknak pedig rendelkezésére áll az ingyenes buszjárat is. 

Hogy ne csak a képeket nézzük, készítettem egy videót is a vízesés elragadó csobogásáról, melyet itt nézhettek meg. A nemzeti parkból rohantunk vissza a szállodához, mert következett a regisztráció és az ebéd. 

A regisztrációnál megkaptuk az ún. "goody bag"-ünket.

Egy táska telis-tele ajándékokkal. 


A részvételi jegy ára 150 EUR volt. Eredetileg ebben benne volt a farmlátogatás, a desztilláló látogatása és két ebéd. Most kettő ajándékot szeretnék kiemelni a táskából:

Mineral Sunscreen Lotion SPF 50 - 38 EUR az értéke
Helichrysum (szalmagyopár illóolaj) - 107 EUR az értéke

De volt még benne, illatosítható toll, kristályos üveg kulacs, jegyzettömb, sapka és én magát a vászon táskát is nagyon szeretem, igen strapabíró anyagból készült (nekem való). 

// Az ígért két ebéddel szemben 4 étkezést biztosítottak és a később még írok egy hajó útról is //

Regisztráció után együtt elmentünk ebédelni (~ 135 fő), bőséges büfé ebéd volt, tudtam mit választani, de mit sem érne az ebéd, ha nem fotóztam volna le nektek. Íme

Az ebéd után volt egy kis időnk strandolni is, alkalmam volt tesztelni a kapott sapkát és napkrémet. A víz elsőre mondhatni hűvös volt, de idővel szokható és nagyon jó lehűtött bennünket. A parti szakaszról itt találtok egy rövid videót.          

A következő napi program a szalmagyopár farm látogatása volt. A hotel előtt volt a találkozó, négy busszal vittek bennünket, az út nagyjából 40 percig tartott. Már a buszon kaptunk frissítőt, illetve a farmon is vendégül láttak bennünket, vízzel, NingXia-val és goji bogyó szelettel. 

A szalmagyopárt (Eternal Flower - azaz örök virág) jellemzően a horvátországi Dalmácia-régió sziklás partjairól, vadon szedik. A görög "Helios", azaz nap, és "chrysos", azaz arany után kapta a nevét. Az ókori Görögországban szépségéről, valamit jótékony tulajdonságairól volt híres. Ezeket a virágokat egykor a görög isteneknek szánt áldozati ajándékként szárították és rendezték el, horvát aranyként is említve. 

Örökkévaló vagy halhatatlan (everlasting, immortelle). A hosszú élettartamra való utalás, melyeket az említett szavak sugallnak, talán onnan ered, hogy a virágok úgy száradnak meg, hogy közben nem veszítik el színüket és szépségüket, de utalhat a belőlük készült olaj csodálatos tulajdonságaira, mert széleskörűen alkalmazható. 

Igyekeztem olyan fotókat választani, amik visszaadják a farm hangulatát, de szerintem sikerült is. Az első fotón egy fekete érdekes pillangó van a háttérben, a második egy fehér pillangó, a harmadikok mindketten pillangó nélkül, az utolsón pedig maga a farm, háttérben pedig a kis házzal.

A farmon arató verseny is volt. Mindenki kapott egy nagy vászon táskát egy hatalmas ollót és volt negyed óránk aratni. Az idő leteltével, Dominic, a farm vezetője fütyült egy hatalmasat és mehettünk is mérlegelni. Nekem kevésbé sikerült az ollót kezelni, így én inkább fotóztam, vagy fotóztam másokat, akik épp megkértek. Joci nagyon ügyes volt, 3,65 kg-ot aratott. Én próbálkoztam, hogy hadd tegyem bele az én minimál mennyiségemet az övébe de nem engedte. Szerinte az csalás lett volna. Nos 60 dkg-val valaki többet adott le, mint utóbb kiderült 4-en szedték "teamwork"-be ... A részvétel a fontos, tudom : ) másnap volt az első helyezett díjának az átadása.     

A bázisra visszatérve, ebédeltünk, volt egy másfél órás előadásunk és utána egy meglepetés hajóúttal kedveskedtek nekünk a szervezők.

 

Vasárnap reggel a desztilláló üzemet látogattuk meg. Itt sajnos nem tudom visszaadni se fotókban, se videóban az illatot, ami fogadott bennünket. 

A szalmagyopárt egyenes gőzöléssel desztillálják, az azt jelenti, hogy a gőzt átnyomják a növényi anyagon, felfogva az illóolajat. A felszálló gőz felszakítja a növény olajmembránjait és felszabadítja az illóolajat. Az illóolajmolekulákat szállító gőz egy kondenzátorba emelkedik, ahol az olaj-gőz keverék kondenzálódik. Ahogy a gőz visszasűrűsödik vízzé, a könnyebb illóolaj összegyűlik és a tetején lebeg.  Erről a videót itt tudjátok megnézni. Ezt a folyadékot egy szeparátorba küldik, ahol az olajat elválasztják a víztől. 

A raktárban sajnos nem készíthettünk fotókat, ott is körbevezettek bennünket majd buszba ülve, visszavittek bennünket a partra, elköltöttük utolsó ebédünket, autóba ültünk és indultunk is haza. Nagyon hamar eltelt ez a hétvége, programokban dúskáltunk, fárasztó volt, de mindenkinek javaslom, akit egy picit is érdekel a téma. 

Találkozunk jövőre a francia levendula farmon ; )

*****

Amennyiben érdekelnek a Young Living illóolajok és felhasználási módjuk, várunk szeretettel zárt Facebook csoportunkban, ha rendelni szeretnél, akkor pedig itt tudsz vásárolni


Tovább
Neked is csak a ruha számít?

Neked is csak a ruha számít?

Szia, 

köszönöm, hogy újra itt vagy és olvasol.

Sokszor találkoztam már azzal a jelenséggel, amikor szuper minőségi ruhákban járnak emberek, de mit sem adnak arra, amivel tisztítva van az álomruha. Silány minőségű mosóport, öblítőt használnak, ami aztán a bőrükön irritációt okozhat. Nekem az sem mindegy, hogy a tányér, amiről eszünk, vagy a pohár mivel van elmosogatva. A piacon manapság számtalan vegyszermentes termék, mosópor érhető el, én mégis a Thieves családot választottam, melynek egyelőre 3 termékét röviden szeretnék is bemutatni Nektek. 

Thieves mosószer


A Thieves Laundry Soap növényi alapú formulája gyengéden és természetes összetevőkkel tisztítja ruháidat. Teszi mindezt kemikáliák és szintetikus maradványok nélkül. Természetes enzimjei és erőteljes esszenciális olajai teszik a termék formuláját rendkívül hatékonnyá. A ruhákat tisztává, frissé, és kellemes citrus illatúvá varázsolja. A Thieves (tolvajok) mosószer használható minden ruhához használható. Csúcsteljesítményű tisztító hatékonysággal bír, extra koncentrált formulájának (6x) köszönhetően akár 21 mosásra elegendő a 946 ml.

Bővebb leírást, használati útmutatót ITT találtok róla. 


Thieves mosógatószer


A természetes alapanyagokból származtatott Thives Dish Soap hatékonyan tisztítja az edényeket mesterséges, vagy szintetikus összetevők nélkül. A Young Living tiszta esszenciális olajok – Thieves (tolvajok), Jade Lemon, és bergamott – egyéb növényi alapú összetevők az edényeket ragyogóan tisztává varázsolják.

Bővebb leírást, használati útmutatót ITT találtok róla. 



T I P P

Tudtad, hogy az egy flakon mosogatószer valójában 3, hiszen olyan koncentrált?

  

Fotó forrása: internet (Young Living sikerközösség Facebook csoport)

A koncentrátumot öntsd szét 3 pumpás üvegbe (vagy kettőbe és harmadiknak tartsd meg a falkont), adj hozzá 1-1 evőkanál szódabikarbónát (ettől extra habos lesz) és 1-1 bögre forró vizet. Rázzuk össze, tartsuk picit fejjel lefelé és máris használhatjuk!

A következő termék az igazán nagy kedvencem, Young Livinges berkekben THC-nek nevezzük. Becsületes neve Thieves® Household Cleaner. Én szinte minden felületre használom, szeretem, mert például az olajos masszázsok után is nagyon szépen tisztítható vele a masszázságy. 

Thieves általános tisztító(szer)


Tapasztald meg a Thieves® háztartási tisztítószer csodáját, mivel otthonodban az erős foltok és problémás területek egyszerűvé és könnyen tisztíthatóvá válnak durva vagy súroló hatású vegyszerek használata nélkül. Míg a baktériumok veszélyesek lehetnek, egyes ipari tisztítószerek a piacon még nagyobb veszélyt jelentenek az egészségre. A Thieves Household Cleaner egy természetes, univerzális koncentrátum, amely otthonod minden helyiségében használható erős vegyszerek nélkül. Hígítsd fel spray-palackban vagy vödörben, vagy használd közvetlenül az extra erősség érdekében. A hígítási arányok a címkén találhatóak.


>> 25 felhasználási tippel jelentkezem még egy külön blog bejegyzésben

>> ahogy azzal is, miként jutottam hozzá ingyen a kezdő fotón lévő Thieves termékekhez - ha nem tudsz várni, addig, jelentkezz és megosztom veled is. 


 Emese Szabados | #22130019 | Senior Star Member


Tovább
Hogyan együnk farkasbogyót?

Hogyan együnk farkasbogyót?

Mindent a Young Living farkasbogyóról


A Young Living szerelmesei az ízletes NingXia Red® italunk kulcsfontosságú összetevőjeként ismerik a farkasbogyót, ezt az Ázsiából származó élénkvörös termést. A gyakran goji bogyóként emlegetett apró gyümölcs nemcsak a természet egyik legtáplálóbb gyümölcse, de rendkívül ízletes is, akár önmagában fogyasztva, akár turmixba vagy gyümölcsös csemegékbe keverve. Ebben a blogban megválaszoljuk a farkasbogyóval kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, így többet megtudhatsz ennek az ízletes gyümölcsnek az előnyeiről, és megosztjuk veled a legjobb tippeket, hogy miként illeszd be a farkasbogyót a napi étrendedbe!


Mi a farkasbogyó?

Kínában évezredek óta élelmiszerként és gyógyszerként is használt farkasbogyó vagy goji bogyó egy különleges gyümölcs, amely burgonyafélék családjához tartozó gyümölcstermő cserjéken nő. A goji bogyók fogyasztása elősegíti, hogy rostban gazdag gyümölcsöt vigyél be az étrendedbe, akár pékáruhoz használod, akár egy marék szárított goji bogyót eszel meg házi készítésű krémtúróban, vagy úgy döntesz, hogy goji bogyólevet fogyasztasz egy reggeli turmixban.


Melyek a farkasbogyó jótékony hatásai?

Young Living Wolfberries édes, bio nassolnivaló, amely könnyen beilleszthető a napi étrendedbe. A zsírmentes és alacsony sótartalmú goji bogyók tele vannak tápanyagokkal, és hihetetlenül sokoldalúak, ami azt jelenti, hogy könnyen beilleszthetőek különböző receptekbe. A farkasbogyó hatalmas előnye az is, hogy szárítva éppolyan rostban gazdag és jótékony hatású, mint frissen, vagyis a Young Living egész szárított farkasbogyója tele van minden jóval, és hosszabb ideig eltartható otthonodban!

Melyik Young Living termék tartalmaz farkasbogyót?

Kiváló minőségű illóolajainkon kívül a Young Living számos olyan terméket kínál, amelyek farkasbogyót tartalmaznak. Egyik kedvencünk a Chocolate-Coated Wolfberry Crisp Bars, amelyek az egészséges gabonákat, gyümölcsöket, dióféléket és tejsavót kombinálják egy kényelmes, snack méretű szelettel, amely tökéletes az utazás során. Finom étcsokoládéval meglocsolva, ezek a szárított farkasbogyóval töltött, finom és tápláló szeletek igazi luxuscsemegék. Kínálatunkban szerepel fanyar és gyümölcsös NingXia Red® italunk is, amely nemcsak farkasbogyót, hanem szilva-, arónia-, cseresznye-, áfonya- és gránátalmalevet és -kivonatokat is tartalmaz. A NingXia Red® nemcsak reggeli turmixos tálkába keverhető, vagy napi gyümölcsadagként fogyasztható, hanem nagyszerű alternatívája a szénsavas üdítőknek, felnőttek és gyerekek számára egyaránt. Végül itt van a Ningxia Dried Wolfberries (szárított farkasbogyó), amely könnyen kombinálható gabonapelyhekkel, kedvenc süteményeiddel, vagy akár salátákkal is, hogy gyümölcsös ízt kapjanak.

Wolfberry Rocky Road recept

Ha szeretnél rendszeresen goji bogyót fogyasztani, a következő recept a családod új kedvence lehet.

Összetevők

  • 100 g nyers kakaópor
  • 200 g nyers kimagozott datolya
  • 80 g étcsokoládé chips
  • 80 g mini pillecukor
  • 150 g tetszőleges dióféle (dió, pekándió, makadámdió stb.)
  • Egy csipetnyi só
  • 180 g kókuszolaj
  • 2 csepp Tangerine+ illóolaj
  • 70 g Young Living Dried Wolfberries

Elkészítés

  1. Helyezd a datolyát egy közepes üvegtálba vagy rozsdamentes acél tálba, és önts rá forrásban lévő vizet, majd hagyd állni körülbelül 5 percig, amíg megpuhul. Ha megpuhult, csepegtesd le, és tedd robotgépbe az olvasztott kókuszolajjal, kakaóporral, tengeri sóval és Tangerine+ illóolajjal.
  2. Keverd magas fokozaton, amíg a keverék jól össze nem áll, és simára nem válik, mielőtt megkóstolnád, és ha szükséges, adj hozzá még egy kevés Tangerine+ illóolajat.
  3. Tedd át a keveréket egy nagy tálba, és adj hozzá a farkasbogyót, az apróra vágott diót, a pillecukrot és a csokireszeléket, majd kézzel jól keverd össze. Ezután terítsd el a masszát egy sütőpapírral bélelt közepes tepsibe vagy üvegedénybe (sütőpapírral bélelve könnyebben távolíthatók el a levágott darabok, és könnyen tisztítható).
  4. Tedd a tálcát a hűtőbe, hogy kihűljön és megdermedjen.
    Amikor a Rocky Road megszilárdult, finoman vágd darabokra (bármilyen méretre), és azonnal tálald, vagy lefedve tárolhatod akár egy hétig is a hűtőszekrényben. Néhány darabot be is csomagolhatsz és lefagyaszthatsz, ha ízletes finomságot szeretnél kéznél tartani.


Ningxia Red ® egyesíti a rendkívüli wolfberry-t a 100 százalékos tisztaságú illóolajokkal, mely az egész testet gazdagon ellátja tápanyagokkal. A Ningxia wolfberry-t legendás tulajdonságai miatt már évszázadok óta használják és a folyamatos kutatások továbbra is igazolják új, egészséget támogató tulajdonságait. Élvezze a természetesen finom ízét, mely kulcsfontosságú tápanyagokkal tölti fel, energiát biztosítva és támogatva a tartós egészséget.


Ningxia Red illóolajai: narancs,yuzu, citrom és mandarin.

Megfontolt döntések alapján kiválasztott és az egészséget támogató olajok, melyek nagyon kellemes ízűek. 93 százaléka d-limonene, mely erős antioxidáns és tartalmaz avon tangeritin-t. Egy természetes aroma, mely együttesen támogatja immunrendszerünket és segít fenntartani a szervezet normális sejt funkcióit. A wolfberries (Lycium barbarum) Ningxia tartományból származik Észak-Kínából. Az egyik legmagasabb százalékban tartalmaz növényi rostanyagot zeaxantint és karotinoidot, mely elengedhetetlen az egészséges látáshoz. Tartalmaz poliszacharidokat, aminosavakat, és szimbiotikus ásványi vitaminokat, melyek együttesen támogatják azok optimális belső felszívódását. A teljes wolfberry felhasználásával, - püré, lé, héj, mag és gyümölcs - minden üveg Ningxia Red a Young Living-től fenntartja és támogatja egészségünket.


A Ningxia Red egy szabadalmaztatott szőlőmag kivonatot tartalmaz, mely gazdag polifenol vegyületekben a szív és érrendszer teljes támogatásáért. Továbbá, áfonya, aronia, cseresznye, gránátalma, és szilva gyümölcsleveket tartalmaz kiegészítve karotinoidokkal és fitotápanyagokkal. Ezek az alapvető építőelemek a szervezet számára azokat a forrásokat kínálják, melyekkel fenn kell tartania egészségét és általános jólétét, lehetővé teszik, hogy végre minden nap a legjobb legyen. A Ningxia Red enyhén édesített természetes, kalóriamentes stevia kivonattal.


A Ningxia Red pótolja a kulcsfontosságú tápanyagokat, természetes alacsony glikémiás energiát szállít és biztosítja az alapvető antioxidánsokat a szabad gyökök leküzdésére. Élvezze naponta 60-120 ml hosszantartó gyógy-és wellness hatását.


Forrás: Young Living blog


Vásárolni az alábbi linken tudtok: irány a Young Living webshop

Amennyiben elakadnátok a vásárlásban, kérjétek segítségünket. Zsuzsi kolléganőm elérhetőségét ITT találjátok, engem pedig a megszokott elérhetőségeimen.
Tovább
Young Living gyermek roll-onok

Young Living gyermek roll-onok

A nyári táborozás elengedhetetlen kellékei 


Ez a roll-on egyetlen mozdulattal békés aromát áraszt lefekvés előtt, és segít gyermekednek a mosolygós ellazulásban! A KidScents® DreamEase Roll-On-ban található levendula, geránium, római kamilla és bergamott illóolajok exkluzív és gondosan összeállított keveréke segít a nyugodt éjszakai rutin megteremtésében. Kend ezt a békés keveréket gyermeked talpára, tarkójára vagy mellkasára szundikálás vagy lefekvés idején. A KidScents DreamEase Roll-On válogatott növényi anyagok természetesen nyugtató aromáit kombinálja, hogy nyugodt légkört és olyan illatot teremtsen, amely segít a nap végi ellazulásban.

A termék leírását itt találjátok:  KidScents® DreamEase Roll-On




Mondj igent a több szórakozásra és a kevesebb aggódásra! A Young Living KidScents® TummyGize Roll-On nyugtató illatú keveréket tartalmaz, amely kiválóan használható, amikor gyermeked nyugtalanul és kellemetlenül érzi magát. Exkluzív keverékünket közvetlenül a pocakra lehet kenni, hogy aromája elősegítse a megnyugtató légkör kialakulását. A borsmenta, mandarin és gyömbér gondosan kevert kombinációjaként, a TummyGize természetesen megnyugtató aromával rendelkezik, amely segíthet a gyermekednek. Amikor a gyerekek megvigasztalódnak, mindenki nagyobb békét érez.

A termék leírását itt találjátok: KidScents® TummyGize Roll-On



 Lássuk be, az élet néha nagy és ijesztő tud lenni a gyerekek számára, ezért szükségük van belső erőforrásaik megtalálására, hogy szembenézzenek az élet minden kihívásával, legyen az kicsi vagy nagy! Néha csak egy kis segítségre van szükségük, hogy felfedezzék ezt az erőt önmagukban. A KidScents® KidPower egy teljesen egyedülálló, mindennapos használatra szánt keverék, amely segít az önbizalom, a bátorság és a pozitivitás érzésének fenntartásában otthon, az iskolában vagy a játszótéren. Alkalmazd a KidPower-t a gyerekek csuklóján vagy a nyak hátsó részén, hogy inspiráld, motiváld és megerősítsd őket, hogy a legjobbat hozzák ki magukból a nap során. Alkalmazd gyorsan akkor, amikor a gyerekeknek szükségük van egy lökésre, hogy túllépjenek a félelmen, a kétségen és az aggodalmon, hogy megtalálják a bennük rejlő erőt!

A termék leírását itt találjátok: KidScents® KidPower

 
Ajjaj! Ha elszabadul a pokol, akkor jó, ha kéznél van a KidScents® KidCare Roll-On. Ez a nyugtató roll-on, amely a Grand Fir, Tea Tree, és Elemi illóolajok keverékét tartalmazza, kiválóan használható szabadidős tevékenységek során. A Young Living exkluzív keveréke, nyugtató, megerősítő aromájával relaxáló hatást biztosít stressz idején, és tiszta illóolaj összetevői révén elősegíti a bőr egészségének megőrzését. Azért ne felejtsd el egy nagy öleléssel ellenőrizni a hatást!

A termék leírását itt találjátok: KidScents® KidCare Roll-On




 
Amikor sűrűvé válik az élet gyermeked számára, használd a KidScents® Refresh Roll-On termékünket, és élvezd pihentető illatát. Ezt a Young Living exkluzív készítményt kétéves és annál idősebb gyermekek számára fejlesztették ki, és közvetlenül a mellkasra vagy a torokra alkalmazható. Az Eucalyptus, a Palo Santo és a Young Living R.C.® gyengéd keverékeként, a KidScents Refresh aromája segít a kellemetlen érzések
enyhítésében, és segíti a normális, tiszta légzés érzését.

A termék leírását itt találjátok: KidScents® Refresh Roll-On





A KidScents® GeneYus Roll-On illata fókuszált, friss környezetet teremt, amely nagyszerű, amíg a gyerekek az iskolai munkával vagy az adott feladattal foglalkoznak. Ennek az exkluzív keveréknek a földelő aromája remekül használható, amikor a gyerekeknek a házi feladat ideje alatt újra saját középpontjukba kell állniuk. Tedd örömtelivé a tanulási időt, és teremts olyan légkört ezzel az illattal, amely elősegíti a produktív és pozitív környezet megteremtését! A KidScents GeneYus több mint 15 illóolaj keverékét tartalmazza, és kifejezetten a gyermekek igényeinek megfelelően fejlesztettük ki. Akár az osztályteremben, akár a táborban, akár a vacsoraasztalnál a házi feladat elkészítése közben, a KidScents GeneYus keverék mindig készen áll, amikor eljön az ideje a munkára koncentrálásnak.

A termék leírását itt találjátok: KidScents GeneYus

Vásárolni az alábbi linken tudtok: irány a Young Living webshop

Amennyiben elakadnátok a vásárlásban, kérjétek segítségünket. Zsuzsi kolléganőm elérhetőségét ITT találjátok, engem pedig a megszokott elérhetőségeimen.

Tovább
A IGG-TESZTEK ALKALMAZÁSÁNAK MÓDJA AZ IMMUNMEDIÁLT TÁPLÁLÉKINTOLERANCIÁBAN

A IGG-TESZTEK ALKALMAZÁSÁNAK MÓDJA AZ IMMUNMEDIÁLT TÁPLÁLÉKINTOLERANCIÁBAN

 Foodtest partnerként Fontosnak tartom megosztani veletek a hivatalos állásfoglalást

A IGG-TESZTEK ALKALMAZÁSÁNAK MÓDJA AZ IMMUNMEDIÁLT TÁPLÁLÉKINTOLERANCIÁBAN

Az MDOSZ 2022.01.21-én kiadott állásfoglalásáról

Szerző: Dr. Krkos Károly

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetség (MDOSZ) Tudományos Bizottság 2022 január 21-én véleményt közölt az IgG/IgG4-tesztek alkalmazásáról táplálékallergia és nem-immunmediált-táplálékérzékenység kapcsán. A véleményben és az alátámasztására bemutatott forrásokban következetesen keverik és összemossák az IgG és IgG4 teszteket, illetve az IgG és IgE mediált ételallergiákat.

A FOODTEST.hu Ételintolerancia Központ által végzett FOODTEST 200+ vizsgálat több, mint 220 ételantigén ellen termelt totál IgG ellenanyag szintjét méri. Kizárólag IgG4 ellenanyagot mérő labordiagnosztikai tesztek valóban nem alkalmasak az (IgG alapú) ételérzékenység kimutatására, de ilyen teszteket Magyarországon jellemzően nem végeznek. Az IgE alapú, „klasszikus” ételallergia kimutatására értelemszerűen IgE ellenanyagot mérő teszteket kell alkalmazni.

Az MDOSZ közleménnyel kapcsolatos részletes szakmai anyagunk itt található:

Az állásfoglalás az ételallergia diagnosztikájával foglalkozik. Az allergia diagnosztikájának fő alappillérei az alimentáris allergén elleni IgE ill. komponens specifikus IgE tesztek, a bőrtesztek (skin prick tests) és a klinikai szempontból elfogadottabb, bár munkaigényes és csak kórházban végezhető kettősvak, placébó kontrolált étel challenge (DBPCFC). Az ételallergia (IgE!) patomechanizmusából adódik, hogy diagnosztizálására az IgG és IgG4 tesztek alkalmatlanok. Az esetleg hasonló tünetekkel járó, hisztaminerg pszeudoallergiás folyamatok esetén az IgE tesztek (és a skin prick test) sem használhatók, csak a pszeudollergén szegény diétát követő kettősvak provokáció jön számításba 1-3. A nemimmun étel érzékenységek igazolásához ugyancsak nem használható semmiféle immunglobulin mérés és bőrteszt. A használhatatlannak minősített IgG és az IgG4 tesztek azonban nem értékelhetők azonosként/hasonlóként.

Értelemszerűen a totál IgG-t mérő tesztek nem alkalmasak IgE-mediált ételallergia, vagy nem-immunmediált ételérzékenységek (például laktózintolerancia, vagy fruktózmalabszorpció) meghatározására, mivel nem erre valóak. Immunmediált, IgG-alapú ételintolerancia meghatározására használhatóak, erre specifikusak.

A hivatkozásban szereplő egyik alapcikk (EAACI Task Force Report8) is az IgG4 tesztet elemzi. Az IgG1 és IgG3 (kisebb mértékben az IgG2 is) jelentős szerepet játszik az immunfolyamatok effektor fázisában: a komplementrendszer klasszikus útjának aktiválásában és az opszonizációban 4,5, ugyanakkor az IgG4 ezekben a folyamatokban nem érintett. Az utóbbi években egyre inkább az immunterápia hatásának értékelésére használhatónak tartják, mivel inkább a tolerancia kialakulásában játszik szerepet 6-8.

Az IgG1, IgG2, IgG3 III. típusú érzékenységben vesz részt (nem allergia, immunkomplex képződés – komplement aktiválódás – proinflammatorikus citokinek, kemokinek felszabadulása) 8,9Az a tény elismert, hogy számos krónikus rendellenesség tüneteinek enyhítésében az eliminációs diétának helye van. Nyilvánvaló, hogy az IgG vizsgálat nem lehet elsőnek választandó megoldás a panaszok enyhítésére, mivel az elsődleges a megfelelő szakorvosi vizsgálat és diagnózis kell legyen, (melynek során pl. az eozinofíliás gasztrointesztinális betegségek, FPIEC, proctocolitis felfedésre kerül és megfelelő terápia kezdődik).

Tény, hogy az IgG tesztekhez nem áll rendelkezésre nemzetközi referencia anyag, viszont rengeteg kutatás már igen. A FOODTEST200+ tesztben páciensenként található kalibrátor, negatív és pozitív kontrol, melyek alapján egyénenként ellenőrizhető az analitikai teljesítőképesség: a kalibrációs görbe meredeksége, kontrolok értéke, párhuzamosok szórása (nemcsak a kontroloké, hanem minden egyes ételantigén elleni ellenanyagkoncentráció értékre is). Mindemellett külső minőség-ellenőrzés is történik évek óta, mely a módszer analitikai megbízhatóságát hitelesíti.

A vita tárgyát így elsősorban az eredmények interpretációja és nem az analitikai teljesítőképesség képeziA pozitív lelet alapján az étrendet csak jól képzett táplálkozási szakember állíthatja be, aki szem előtt tartja a makro- és mikronutriensek megfelelő arányát és mennyiségét, továbbá gondol a mikrobióta állapotára is. Számos lapban jelent meg összefoglaló értékelés, mely figyelmen kívül hagyja az IgG teszt használhatóságát alátámasztó, randomizált, prospektív, kettősvak vizsgálatok sorát. (Ezek közül néhány cikk található alább10-25).


S.L Hyman, P A Stewart et al.: The Gluten-Free/Casein-Free Diet: A Double-Blind Challenge Trial in Children with Autism 2015, J Autism Dev Disord, DOI 10.1007/s10803-015-2564-9
Irodalom

  1. C E H Grattan, E Borzova: Urticaria, Angioedema and Anaphylaxis 2019, Clinical Immunology 5th Edition Chapter 42: 585-600, DOI: 10.1016/B978-0-7020-6896-6.00042-9
  2. I Reese, T Zuberbier et al.: Diagnostic approach for suspected pseudoallergic reaction to food ingredients 2009, JDDG, https://doi.org/10.1111/j.1610-0387.2008.06894.x
  3. M Magerl, D Pisarevskaja et al.: Effects of pseudoallergen-free diet on chronic spontaneous urticaria: a prospective trial, Allergy 2010 65: 78-83, DOI:10.1111/j.1398-9995.2009.02130.x
  4. A P Knutsen: IgG subclasses: Physical properties, genetics, and biologic functions UpToDates https://www.uptodate.com/contents/igg-subclasses-physical-properties-genetics-and-biologicfunctions?search=IgG%20subclasses&source=search_result&selectedTitle=2~150&usage_type=default&display_rank=2
  5. A M Collins and K J L Jackson: A temporal model of human IgE and IgG antibody function 2013, Frontiers in Immunology, article 235, doi: 10.3389/fimmu.2013.00235
  6. R T Strait, S C Morris and F D Finkelma: IgG-blocking antibodies inhibit IgE-mediated anaphylaxis in vivo through both antigen interception and FcγRIIb cross-linking 2006, j Clin Invest, doi: 10.1172/JCI25575
  7. Larche M, Akdis CA, Valenta R: Immunological mechanisms of allergenspecific immunotherapy, Nat Rev Immunol, 6:761-771, DOI: 10.1038/nri1934
  8. S O Stapel, R Asero et al: Testing for IgG4 against foods is not recommended as a diagnostic tool: EAACI Task Force Report 2008, Allergy, 63:793-796, DOI: 10.1111/j.1398-9995.2008.01705.x
  9. F. Torrente, P. Ashwood et al: Small intestinal enteropathy with epithelial IgG and complement deposition in children with regressive autism 2002, Molecular Psychiatry, 7:375-382, DOI: 10.1038/sj/mp/4001077
  10. W Atkinson, T A Sheldon, N Shaath, P J Whorwell: Food elimination based on IgG antibodies in irritable bowel syndrome: a randomised controlled trial, Gut 2004, 53:1459-1464, https://doi.org/10.1136/gut.2003.037697
  11. X L Zuo, Y Q Li et al.: Alterations of food antigen-specific serum immunoglobulin G and E antibodies in patients with irritable bowel syndrome and functional dyspepsia, Clin Exp Allergy 2007, 37:823-830, https://doi.org/10.1111/j.1365- 2222.2007.02727.x
  12. J Drisko, B Bischoff et al.: Treating Irritable Bowel Syndrome with a Food Elimination Diet Followed by Food Challenge and Probiotics, J Am Coll Nutr 2006, 25(6):514-522, https://doi.org/10.1080/07315724.2006.10719567
  13. H Karakula-Juchnowicz, M Gałęcka et al.: The Food –Specific Serum IgG Reactivity in Major Depressive Disorder Patients, Irritable Bowel Syndrome Patients and Healthy Controls, Nutrients 2018, 10:548, https://doi.org/10.3390/nu10050548
  14. A Vojdani, J Lambert: The onset of enhanced intestinal permeability and food sensitivity triggered by medication used in dental procedures, Case Reports in Gastrointestinal Medicine 2012, Article ID 265052, https://doi.org/10.1155/2012/265052
  15. L J Talley, R Spiller: Irritable bowel syndrome: a little understood organic bowel disease?, Lancet 2002, 360(9332):555- 564, https://doi.org/10.1016/S0140-6736(02)09712-X
  16. G E Mullin, K M Swift et al.: Testing for Food Reactions_ The Good, the bad and the Ugly, Nutrition in Clinical Practice 2010, 25(2):192-198, https://doi.org/10.1177/0884533610362696
  17. G Hardman, G Hart: Dietary advice based on food-specific IgG results, Nutrition and Food Science 2007, 37(1):16- 13, https://doi.org/10.1108/00346650710726913
  18. C Cai, J Shen et al.: Serological Investigation of Food Specific Immunoglobulin G Antibodies in Patients with Inflammatory Bowel Diseases, PLOS ONE 2014, 9(11): e112154, https://doi.org/10.1371/journal.pone.0112154
  19. N Xiao, F Liu et al.: Food-specific IgGs Are Highly Increased in the Sera of Patients with Inflammatory Bowel Disease and Are Clinically Relevant to the Pathogenesis, Intern Med 2018, 57:2787-2798, https://doi.org/10.2169/internalmedicine.9377-17
  20. M H DeLegge: Nutritional and dietary management for adults with inflammatory bowel disease UpToDate, https://www.uptodate.com/contents/nutrition-and-dietary-management-for-adults-with-inflammatory-boweldisease?search=Nutritional%20and%20dietary%20management%20for%20adults%20with%20inflammatory%20bowel %20disease%20&source=search_result&selectedTitle=1~150&usage_type=default&display_rank=1
  21. J Pascuat and A. Oterino: IgG-mediated allergy: A new mechanism for migrane attacks?, Cephalalgia 2010, 30(7): 777- 779, https://doi.org/10.1177/0333102410364856
  22. K Alpay, M Ertas, E K Orhan et al: Diet restriction in migraine, based on IgG against foods: a clinical double-blind, randomised, cross-over trial, Cephalalgia 2010, 30(7):829-837, https://doi.org/10.1177/0333102410361404
  23. S van Hemert, A C Breedveld et al: Migraine associated with gastrointestinal disorders: review of the literature and clinical implications, Frontiers in Neurology 2014, https://doi.org/10.3389/fneur.2014.00241
  24. Y Xie, G Zhou, Y Xu et al.: Effects of Diet Based on IgG Elimination Combined with Probiotics on Migraine Plus Irritable Bowel Syndrome, Pain Research and Management 2019, Article ID 7890461, https://doi.org/10.1155/2019/7890461
  25. E I Aydinlar, P Y Dikmen, A Tiftikci et al.: IgG-Based Elimination Diet in Migraine Plus Irritable Bowel Syndrome, Headache 2013, 53:514-525, https://doi.org/10.1111/j.1526-4610.2012.02296.x
  26. D Whiteley, D Haracopos et al: The ScanBrit randomised, controlled, singleblind study of a gluten- and casein-free dietary intervention for children with autism spectrum disorders 2010, Nutritional Neuroscience 13(2):87-100, http://dx.doi.org/10.1179/147683010X12611460763922
Tovább